Miért lett ez a blog?

Egyszerűen annyira kezd szar hely lenni Magyarország, hogy minden túlzás meg pátosz nélkül, arra az elhatározásra jutottam, hogy mostantól számított egy év alatt eldöntöm érdemes-e itt folytatni a jövőt, vagy kell keresni egy másik országot. 

A szabály egyszerű: minden nap lesz egy bejegyzés, ami vagy arról szól majd, hogy menni kell, vagy arról, hogy maradni. Az egy év végén pedig szépen összeadom a +/- okat és amelyik nyer az lesz. Persze van csomó egyéb dolog, családi, meg baráti kapcsolatok, lakás kocsi stb. És az sem egyértelmű hova lehetne menni, de ez most mind mellékes, mert egyelőre abban bízom, hogy győzni fog a nem kell menni. Ha pedig félévkor szarul áll majd a maradni oldal, akkor gőzerővel elkezdek keresni. Nagy azért a világ. 

Miért szar?

Nem általános panaszkodás lesz itt. Van abból éppen elég, sőt ez az egyik dolog, ami ebben az országban szar. A türelmetlen, szétfolyó és mindenre kiterjedő panaszkodás, elégedetlenkedés és nyavajgás. Panaszkodás a kevés pénz miatt, a lassú kiszolgálás, a olajos lángos, a hosszú presszókávé meg a lassú postások miatt. Ami persze egyenként mind szar, de Magyarország nem ezért lett szar hely az utóbbi években. Magyarország azért lett kurvakurva szar ország, mert napról napra lesz egyre hétköznapibb dolog mások baszogtása. Ez egy tág fogalom, de most szépen leszűkítem. Nekem alapvetően az számít végtelenül elkeserítőnek, hogy napról-napra egyre többen gondolják azt, hogy lehet nyilvánosan cigányozni, zsidózni, buzizni. Ez a fő baj. És nem arról van szó, hogy itt most egy szocialistaeszdéeszesliberálvalaki siránkozni fog. Meg arról sem fogok itt papolni, hogy gyerekek, mindannyian egyenlőek vagyunk, meg mások. 

Milyen nem?

Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy sajnos rengeteg hely van a világon, ahol sok az idióta és vannak előítéletek, meg rasszizmus is. Azt sem gondolom, hogy itt most lassan eljön a pokol. Egyszerűen annyi van, hogy azt vettem észre az utóbbi hónapokban (és ebbe nagyon vastagon beletett az, amit a debreceni cigánygyilkos fosok csináltak, meg gárdamasírozgtás, meg ilyesmi), hogy egyre többször szomorodom el ezen az országon, meg egyre többször kell szégyenkezni, ha külföldiek előtt meg kell mondani, milyen nemezetiségű vagyok, meg egyre reménytelenebbnek látszik az, hogy ez az egész átforduljon és pont az ellenkező irányba haldjon.t 

Egyáltalán nem vagyok olyan édes hippigyerek, hogy összekapaszkodós, teismásvagytesemvagymás típusú világgá szeretném tenni Magyarországot. Nem volt az, és nem is lesz soha. De az azért kurva szar, hogy lassan naponta futok bele olyan szövegbe, hogy a taxis egészen merészen cigányozik, mert látja rajtam, hogy nem vagyok cigány. Meg arról beszél a munkásoverálban a kutyasétáltató arc, a Hélia szálló mögötti parkban, hogy azért van sok szemét a Balzac utca környékén, mert a zsidóknál az a szokás, hogy mindent kidobálnak az utcára, vagy kiordítanak egy kocsiból a gödörnél, a mellettem álló feketebőrű ismerősömnek, hogy takarodj haza. Persze lehet azon egy ideig röhigcsélni, hogy mennyire sokféle faszt termel ki egy nemzet, meg mennyire változatosan adódik össze a szerencsétlenek agyában temérdek családi, munkahelyi csalódás, de nálam, lassan egyszerűen unalamssá válik, hogy ezt a folyamatot olyan szemlélődő kívülállóként nézzem és örüljek annak, hogy de jü hazamenni, meg de jó bemenni dolgozni, ahol ezekből a betegagyúkból nincs. Egyszerűen elkezdtem magam szarul érezni ettől és ezért kezdem el ezt a számolást.

Mikor van MENNI KELL?

Ha az adott napon összességében több szörnyű faszságba futok bele, mint üdítő jóságba. Bővebben: ha a fentiez hasonló nyíltan szemét beszólásal találkozom személyesen, vagy történik valami olyan esemény, amelyik ugyan engem nem érint közvetlenül, de erősen elbassza a napomat (pl. durva összecsapás a melegfelvonuláson, molotov koktél cigányok házára, skinheadfelvonulás, stb.)

Mikor van NEM KELL MENNI?

Ha nincs ilyen szar élmény. Vagy ha a szar élményeket erősen elnyomja valmi nagyon jó, vagy valami egészen meglepően abszurd. Persze ebbe a magánügyi dolgokat nem számítom bele, mert nyilván az azért alapvetően meghatározza a hangulatot. De ez most nem arról szól, hogy jót dugtam-e vagy sem. 

Zsidóevagyok? 

Az. De nem annyira látszik. Ami egyrészt jó, mert, ha sokkal rosszabbra fordulnak a dolgok - amit tényleg őszintén egyelőre nem gondolok - akkor majd nem fognak azonnal megverni a szembejövő mittudomén kik. Szar viszont azért, mert azok, akik most az utóbbi években egyre magabiztosabban zsidóznak, nem fogják vissza magukat a jelenlétemben. És olyankor mindig jön a dilemma, hogy szóljak, vagy ne szóljak. Ha szólok, akkor azért érzem magam szarul, mert általában elkezdenek magyarázkodni, amit nincs nagy kedvem végighallgatni, ha nem szólok akkor meg úgy érzem, elsunyultam a dolgot és még egy kicsit sem tettem nehezebbé a faszfej életét.

Pártszimpátia?

Nincs. Egyarát undorodom az összes magyar politikustól, párttól. Leginkább talán egyébként a szociszadesz kör bosszant, mert ha ők nem lettek volna ekkora bitang nagy telhetetlen és tehetségtelen köcsögök, akkor talán talán nem alakulnak így a dolgok. A Fideszről pedig, hát nem is tudom, szóval a telhetelenség, a tehetségtelenség és a primitívség egészen sajátos elegye uralkodik ott, de azért van egy lényeges taszító különbség a szocieszdéeszes oldalhoz képest: mégpedig ez az egész műmagyarkodás, ez a béna fájó pátosz. Az ilyenek pld. A többi párt jelentéktelen/vicces/szomorú/fájdalmas foltocska, nem érdekelnek.  

Ez volt a nulladik nap.